2.évad 2. rész-Barbi!?

 Sziasztok! Meghoztam az új részt! :) Nem akarom megszabni h mennyi komi után hozom az új részt, de azért ha tetszik jó lenne ha írnátok, mert akkor nem fogom folytatni! Jó olvasást! x

Ajtó csapódásra keltem fel. Nem nyitottam ki a szemem, tetettem,hogy alszok.
-De béna vagy.-suttogott valaki, szerintem Vivi volt.
-Jól van na.-nevette el magát egy másik személy, aki nyilván valóan Niall volt. Kinyitottam a szemem és vele találtam szemben magam, ahogy egy tálcát fog.
-Jó reggeeelt.-mosolygott a szőke ír srác.
-Ezt nekem?
-Igen.-kacsintott és lerakta a tálcát amin csupa csupa édesség volt, narancslé és bundás kenyér.
-Nem kellett volna,tudod,hogy...
-Igen tudom,de én is eszek veled.-kacsintott.
-Így már is jobb. Vivi?-kérdeztem.
-Elment.-kezdett evésbe.
-Értem.
Bevallom, próbáltam húzni az időt, de nem ment, mert Niall beletömte szó szerint a számba az ételt.
-Niall!-nevettem,-Nem bírok ilyen gyorsan enni.-mondtam teli szájjal.
-Hát akkor muszáj lesz megtanulnod.
-Igen is mester.-nevettem.
-Annyira szeretem a nevetésed, olyan cuki.-vigyorgott.
-Köszi.-vigyorogtam.
 -Én a helyedben gyorsabban ennék, mert ez még mind rád vár.-mutatott a csokikra.
-Micsoda?-néztem kikerekedett szemekkel.
-Jól hallottad. Amíg nem eszel magadtól minden reggel, mert nem eszel addig én foglak etetni!
-Ne máár!
-De máár!
-Szemét vagy Niall Horan!-csaptam a vállára.
-Tudod,hogy csak jót akarok!-nyomott egy puszit az arcomra.
-Tudom.-mosolyogtam.

Együtt sikeresen megettük a reggelit,majd egy kicsit még az ágyban tartózkodtunk és néztük a tévét.
-Ideje lenne már felöltözni.-mondtam.
-Ma én keresek neked ruhát!-fölpattant és a szekrényemhez ment majd a ruhákat kezdett összeválogatni.
-Oké, de jó legyen!
-Meg is van!-kacsintott és lerakta mellém a szettet. (ruha)
Bementem a fürdőbe és felvettem.
-Wow, de csinos valaki.-mondta tátott szájjal.
-Azért ne túlozzunk.-nevettem.
-Amúgy olyan fura vagy...de miért?-gondolkodott.
-Naaaa?-vigyorogtam. Tényleg valami más rajtam,csak kíváncsi vagyok,hogy rájön-e.
-A szemeeeedd!Kéééék!
-Gratula.-tapsoltam.
-Wow, nagyon gyönyörű vagy, jézusom, úristen, szexistennő.
-Ide ne élvezz.-nevetett Vivi az ajtóban állva.
-Haha.-nevetett Niall és én is csak nevetni tudtam.
-De csinos valaki.-kacsintott Vivi.
-Köszi.
-Hol voltál?-kérdezte Niall Vivitől.
-Megnézni a sulit,hogy itt milyen.-mosolygott.
-Barbi, tényleg, te suli?-mondta Niall.
-Nem, én nem vagyok suli.
-Nem úgy gondoltam.-nevetett-Nem mész?
-Hát de,majd.Illetve magántanuló leszek, vagy is még nem biztos.
-Ja,értem.
-Na én megyek srácok!-mondtam.
-Hová mész?-kérdezte Vivi.
-Csak elnézek anyuhoz a munkahelyére.-mosolyogtam.
-Ne menjek veled?
-Nem kell, egyedül is boldogulok.
-Akkor én meg mindjárt indulok haza szerintem, a srácok azt se tudják,hogy hol vagyok.

Elindultam anyuhoz, bár nincs messze, de már félek,hogy hogyan fogom bírni ebben a magassarkúban. Bár nagyon imádom, még nem nagyon volt rajtam és a sarka sem valami kicsi. Mondjuk nem is nagyon járok magassarkúban,de szerintem rá fogok szokni, 17 vagyok, ideje felnőni.
Csöngött a telefonom, kivettem a táskámból, de addigra letette az illető. Annyira elmerültem a telefonom nézésében,mármint az SMS írásban,hogy neki mentem a fának és beütöttem a fejem. Egy kicsit nagyon fájt,bár biztos sokan nevettek rajtam, de én is magamon.
-Jól vagy?-hallottam egy férfi hangot.
-Öm, igen.-ránéztem. Egy kicsit ismerős volt.
-Biztos?Ne vigyelek orvoshoz?
-Tuti, de honnan vagy nekem ennyire ismerős?
-Nem tudom.-mosolygott.
-Egyébként Barbi vagyok.-nyújtottam a kezem és el is fogadta illetve kezet fogtunk.
-Ian Eastwood.-mosolygott.
-Most már tudom honnan vagy ismerős-vigyorogtam-Te egy táncos vagy, de mit keresel Londonban?-húztam föl a szemöldökömet.
-Hát csak kíváncsi vagyok,hogy milyen az itteni élet, és fellépésem lesz 2 óra múlva.-mosolygott.
-Oh, értem. Egyébként k*rva jól táncolsz!Imádom!-mosolyogtam.
-Köszi, te is táncolsz?-kérdezte.
-Ééééááá, háááttt, táncoltam.
-És miért hagytad abba?
-Az, hosszú.
-Van idő.
-Jó lenne ha leülnénk valahova, mert nagyon szédülök.
-Add a kezed.-mosolygott és húzott maga után.
Ez megint emlékeket vonzott maga után,ez nem valami kellemes. Már majdnem minden dologról van valami emlékem.
Egy padnál kötöttünk ki.
-Egyébként rajtam magassarkú van, rajtad pedig Vans.
-Igen, és?
-Hát van különbség, te abban tudsz gyorsan menni, én pedig ebben nem.-mutogattam.
-Ja, bocsi.-nevetett zavartan.Istenem milyen cuki.
-Már mindegy.
-Na akkor, hallgatlak.
-Az úgy történt,hogy...most mit is kéne mondanom?Te ki vagy?Hol vagyunk?
-Barbi, jól vagy?-kérdezte ijedten.
-Ne érjen hozzám! Hagyjon békén, én magát nem ismerem!
-Úristen! Amnéziás lettél.-kapta a szája elé a kezét.
Nem bírtam tovább, elnevettem magam.
-Neee, csak színészkedtél?-nevetett.
-Láttad volna a fejed.-a hasamat fogva nevettem.
-Te szemét!-duzzogott.
-Akkor is vicces volt.-nevettem-Na komolyra véve a szót, én Magyarországon éltem és ide költöztünk ezért abbahagytam a táncot.
-És hogy tudsz ilyen jól angolul?
-Ja, már első óta angolt tanultam, és középsuliban pedig heti 12 órában angolt tanultam.-mosolyogtam.
-Hány éves vagy?
-17.
-Miért nem kezded el újra a táncot?
-Nem tudom, szerintem hülyeség lenne.
-Miért? A tánc a világ egyik legjobb dolga.
-Persze, de akinek nincs hozzá tehetsége minek csinálja?
-Nem hiszem,hogy nincs hozzá tehetséged. Már a járásodból látom,hogy van. És mivel mondtad,hogy táncoltál ezért tudtam,hogy nem fogsz elesni a magassarkúba.-kacsintott.
-Te sunyi.-nevettem-Amúgy, nem tudom, nem gondolkodtam még rajta,hogy el kéne kezdenem újra.
-Szerintem lehetne belőled sztár, sőt..
-Nem hiszem..
-Miért nem?
-Nekem úgy sem sikerül semmi.-mosolyogtam.
-Le legyél ennyire pesszimista.
-Ezt már sokan mondták.-mosolyogtam.
-Hallgass rám. Oké?
-Miért? Nem is ismerlek.
-És nem is akarsz megismerni?
-Ezt nem mondtam.-mosolyogtam.
-Akkor?
-Nem tudom.
-Na, gyere ide.-mosolygott és megölelt.
-Nem is ismerlek még is úgy érzem,hogy sokkal közelebb állsz hozzám,mint pár barátom. Ez normális?
-Nem tudom.-mosolygott.
Ránéztem az órámra és felpattantam.
-Oh, nekem mennem kell, sajnálom.-mondtam.
-Figyelj, nem jössz el megnézni a fellépésemet?-mosolygott.
-De, hol lesz?
-Westfield!
-Oké!Szia.-mosolyogtam és elindultam.

*1 óra múlva*

Anyu munkahelyén iszonyatosan unalmas volt. Nem is maradtam sokáig, inkább elindultam a Westfieldbe. Gondoltam,hogy nem baj,hogyha hamarabb elindulok. Kicsit idegesített,hogy minden második férfi megfordult utána és megjegyzéseket is tettek. Megpróbáltam tetetni,hogy csak elmegy a fülem mellett,de igazából jól is esett. Valamilyen szinten ez egy nőnek önbizalmat ad, mondjuk nekem nem, de egy kicsit azért jól esett.
Amikor megérkeztem a plázába egyből a Starbucks felé indultam. Olyan rég nem ittam már ott kávét. Már függő vagyok esküszöm.
-Jó napot! Egy közepes adag vaníliás frappuccinot kérek.-mosolyogtam.
-Név?-kérdezte a hölgy.
-Barbi.
-Oké, egy pillanat és máris készen lesz.-mosolygott.
Félre álltam és vártam,hogy hozzák a frappuccinomat.
-Barbi, kész a frappuccinod!-mondta egy férfi.
Odamentem érte és leültem egy asztalhoz. Még bőven volt időm a fellépésig ezért szép lassan elszürcsölgettem. Ha gyorsan iszom akkor megfájdul a hasam.
Amikor megittam kidobtam a poharamat és elindultam keresni a helyet, mert fogalmam se volt,hogy hol lesz.
-Barbi!?
Megfordultam.
-Igen?!
Eleanorral találtam magam szemben. Legszívesebben elfutottam volna, de nem tehettem.
-Kérlek, ne mondd el a srácoknak!
-Mit keresel te itt?
-Hát itt élek.-mondtam.
-Tudom, de..-mondta és megölelt.
-Igen, kiengedtek. Tegnap előtt.
-Értem, és most?
-Itt vagyok Barbi!-hallottam egy férfi hangot, a hátam mögül. Ian volt az. Megmentette az életem.
-Most mennem kell, szia!-köszöntem el Eleanortól.
Milyen jól tud időzíteni, egyre jobban csipázom ezt a gyereket.
-Megmentetted az életem.-súgtam neki oda.
-Miért?
-Az hosszú.-nevettem.
Elkezdődött a fellépés, egy lány is ott volt. Őt is láttam már a youtube-on. Azt hiszem valami Chachi. Mindketten nagyon jók voltak. Amikor vége lett talán én tapsoltam a legjobban.
Megcsókolták egymást. Örülnöm kellett volna, de akkora csalódás ért,hogy lefagyott az arcomról a mosoly.