2.évad 2. rész-Barbi!?

 Sziasztok! Meghoztam az új részt! :) Nem akarom megszabni h mennyi komi után hozom az új részt, de azért ha tetszik jó lenne ha írnátok, mert akkor nem fogom folytatni! Jó olvasást! x

Ajtó csapódásra keltem fel. Nem nyitottam ki a szemem, tetettem,hogy alszok.
-De béna vagy.-suttogott valaki, szerintem Vivi volt.
-Jól van na.-nevette el magát egy másik személy, aki nyilván valóan Niall volt. Kinyitottam a szemem és vele találtam szemben magam, ahogy egy tálcát fog.
-Jó reggeeelt.-mosolygott a szőke ír srác.
-Ezt nekem?
-Igen.-kacsintott és lerakta a tálcát amin csupa csupa édesség volt, narancslé és bundás kenyér.
-Nem kellett volna,tudod,hogy...
-Igen tudom,de én is eszek veled.-kacsintott.
-Így már is jobb. Vivi?-kérdeztem.
-Elment.-kezdett evésbe.
-Értem.
Bevallom, próbáltam húzni az időt, de nem ment, mert Niall beletömte szó szerint a számba az ételt.
-Niall!-nevettem,-Nem bírok ilyen gyorsan enni.-mondtam teli szájjal.
-Hát akkor muszáj lesz megtanulnod.
-Igen is mester.-nevettem.
-Annyira szeretem a nevetésed, olyan cuki.-vigyorgott.
-Köszi.-vigyorogtam.
 -Én a helyedben gyorsabban ennék, mert ez még mind rád vár.-mutatott a csokikra.
-Micsoda?-néztem kikerekedett szemekkel.
-Jól hallottad. Amíg nem eszel magadtól minden reggel, mert nem eszel addig én foglak etetni!
-Ne máár!
-De máár!
-Szemét vagy Niall Horan!-csaptam a vállára.
-Tudod,hogy csak jót akarok!-nyomott egy puszit az arcomra.
-Tudom.-mosolyogtam.

Együtt sikeresen megettük a reggelit,majd egy kicsit még az ágyban tartózkodtunk és néztük a tévét.
-Ideje lenne már felöltözni.-mondtam.
-Ma én keresek neked ruhát!-fölpattant és a szekrényemhez ment majd a ruhákat kezdett összeválogatni.
-Oké, de jó legyen!
-Meg is van!-kacsintott és lerakta mellém a szettet. (ruha)
Bementem a fürdőbe és felvettem.
-Wow, de csinos valaki.-mondta tátott szájjal.
-Azért ne túlozzunk.-nevettem.
-Amúgy olyan fura vagy...de miért?-gondolkodott.
-Naaaa?-vigyorogtam. Tényleg valami más rajtam,csak kíváncsi vagyok,hogy rájön-e.
-A szemeeeedd!Kéééék!
-Gratula.-tapsoltam.
-Wow, nagyon gyönyörű vagy, jézusom, úristen, szexistennő.
-Ide ne élvezz.-nevetett Vivi az ajtóban állva.
-Haha.-nevetett Niall és én is csak nevetni tudtam.
-De csinos valaki.-kacsintott Vivi.
-Köszi.
-Hol voltál?-kérdezte Niall Vivitől.
-Megnézni a sulit,hogy itt milyen.-mosolygott.
-Barbi, tényleg, te suli?-mondta Niall.
-Nem, én nem vagyok suli.
-Nem úgy gondoltam.-nevetett-Nem mész?
-Hát de,majd.Illetve magántanuló leszek, vagy is még nem biztos.
-Ja,értem.
-Na én megyek srácok!-mondtam.
-Hová mész?-kérdezte Vivi.
-Csak elnézek anyuhoz a munkahelyére.-mosolyogtam.
-Ne menjek veled?
-Nem kell, egyedül is boldogulok.
-Akkor én meg mindjárt indulok haza szerintem, a srácok azt se tudják,hogy hol vagyok.

Elindultam anyuhoz, bár nincs messze, de már félek,hogy hogyan fogom bírni ebben a magassarkúban. Bár nagyon imádom, még nem nagyon volt rajtam és a sarka sem valami kicsi. Mondjuk nem is nagyon járok magassarkúban,de szerintem rá fogok szokni, 17 vagyok, ideje felnőni.
Csöngött a telefonom, kivettem a táskámból, de addigra letette az illető. Annyira elmerültem a telefonom nézésében,mármint az SMS írásban,hogy neki mentem a fának és beütöttem a fejem. Egy kicsit nagyon fájt,bár biztos sokan nevettek rajtam, de én is magamon.
-Jól vagy?-hallottam egy férfi hangot.
-Öm, igen.-ránéztem. Egy kicsit ismerős volt.
-Biztos?Ne vigyelek orvoshoz?
-Tuti, de honnan vagy nekem ennyire ismerős?
-Nem tudom.-mosolygott.
-Egyébként Barbi vagyok.-nyújtottam a kezem és el is fogadta illetve kezet fogtunk.
-Ian Eastwood.-mosolygott.
-Most már tudom honnan vagy ismerős-vigyorogtam-Te egy táncos vagy, de mit keresel Londonban?-húztam föl a szemöldökömet.
-Hát csak kíváncsi vagyok,hogy milyen az itteni élet, és fellépésem lesz 2 óra múlva.-mosolygott.
-Oh, értem. Egyébként k*rva jól táncolsz!Imádom!-mosolyogtam.
-Köszi, te is táncolsz?-kérdezte.
-Ééééááá, háááttt, táncoltam.
-És miért hagytad abba?
-Az, hosszú.
-Van idő.
-Jó lenne ha leülnénk valahova, mert nagyon szédülök.
-Add a kezed.-mosolygott és húzott maga után.
Ez megint emlékeket vonzott maga után,ez nem valami kellemes. Már majdnem minden dologról van valami emlékem.
Egy padnál kötöttünk ki.
-Egyébként rajtam magassarkú van, rajtad pedig Vans.
-Igen, és?
-Hát van különbség, te abban tudsz gyorsan menni, én pedig ebben nem.-mutogattam.
-Ja, bocsi.-nevetett zavartan.Istenem milyen cuki.
-Már mindegy.
-Na akkor, hallgatlak.
-Az úgy történt,hogy...most mit is kéne mondanom?Te ki vagy?Hol vagyunk?
-Barbi, jól vagy?-kérdezte ijedten.
-Ne érjen hozzám! Hagyjon békén, én magát nem ismerem!
-Úristen! Amnéziás lettél.-kapta a szája elé a kezét.
Nem bírtam tovább, elnevettem magam.
-Neee, csak színészkedtél?-nevetett.
-Láttad volna a fejed.-a hasamat fogva nevettem.
-Te szemét!-duzzogott.
-Akkor is vicces volt.-nevettem-Na komolyra véve a szót, én Magyarországon éltem és ide költöztünk ezért abbahagytam a táncot.
-És hogy tudsz ilyen jól angolul?
-Ja, már első óta angolt tanultam, és középsuliban pedig heti 12 órában angolt tanultam.-mosolyogtam.
-Hány éves vagy?
-17.
-Miért nem kezded el újra a táncot?
-Nem tudom, szerintem hülyeség lenne.
-Miért? A tánc a világ egyik legjobb dolga.
-Persze, de akinek nincs hozzá tehetsége minek csinálja?
-Nem hiszem,hogy nincs hozzá tehetséged. Már a járásodból látom,hogy van. És mivel mondtad,hogy táncoltál ezért tudtam,hogy nem fogsz elesni a magassarkúba.-kacsintott.
-Te sunyi.-nevettem-Amúgy, nem tudom, nem gondolkodtam még rajta,hogy el kéne kezdenem újra.
-Szerintem lehetne belőled sztár, sőt..
-Nem hiszem..
-Miért nem?
-Nekem úgy sem sikerül semmi.-mosolyogtam.
-Le legyél ennyire pesszimista.
-Ezt már sokan mondták.-mosolyogtam.
-Hallgass rám. Oké?
-Miért? Nem is ismerlek.
-És nem is akarsz megismerni?
-Ezt nem mondtam.-mosolyogtam.
-Akkor?
-Nem tudom.
-Na, gyere ide.-mosolygott és megölelt.
-Nem is ismerlek még is úgy érzem,hogy sokkal közelebb állsz hozzám,mint pár barátom. Ez normális?
-Nem tudom.-mosolygott.
Ránéztem az órámra és felpattantam.
-Oh, nekem mennem kell, sajnálom.-mondtam.
-Figyelj, nem jössz el megnézni a fellépésemet?-mosolygott.
-De, hol lesz?
-Westfield!
-Oké!Szia.-mosolyogtam és elindultam.

*1 óra múlva*

Anyu munkahelyén iszonyatosan unalmas volt. Nem is maradtam sokáig, inkább elindultam a Westfieldbe. Gondoltam,hogy nem baj,hogyha hamarabb elindulok. Kicsit idegesített,hogy minden második férfi megfordult utána és megjegyzéseket is tettek. Megpróbáltam tetetni,hogy csak elmegy a fülem mellett,de igazából jól is esett. Valamilyen szinten ez egy nőnek önbizalmat ad, mondjuk nekem nem, de egy kicsit azért jól esett.
Amikor megérkeztem a plázába egyből a Starbucks felé indultam. Olyan rég nem ittam már ott kávét. Már függő vagyok esküszöm.
-Jó napot! Egy közepes adag vaníliás frappuccinot kérek.-mosolyogtam.
-Név?-kérdezte a hölgy.
-Barbi.
-Oké, egy pillanat és máris készen lesz.-mosolygott.
Félre álltam és vártam,hogy hozzák a frappuccinomat.
-Barbi, kész a frappuccinod!-mondta egy férfi.
Odamentem érte és leültem egy asztalhoz. Még bőven volt időm a fellépésig ezért szép lassan elszürcsölgettem. Ha gyorsan iszom akkor megfájdul a hasam.
Amikor megittam kidobtam a poharamat és elindultam keresni a helyet, mert fogalmam se volt,hogy hol lesz.
-Barbi!?
Megfordultam.
-Igen?!
Eleanorral találtam magam szemben. Legszívesebben elfutottam volna, de nem tehettem.
-Kérlek, ne mondd el a srácoknak!
-Mit keresel te itt?
-Hát itt élek.-mondtam.
-Tudom, de..-mondta és megölelt.
-Igen, kiengedtek. Tegnap előtt.
-Értem, és most?
-Itt vagyok Barbi!-hallottam egy férfi hangot, a hátam mögül. Ian volt az. Megmentette az életem.
-Most mennem kell, szia!-köszöntem el Eleanortól.
Milyen jól tud időzíteni, egyre jobban csipázom ezt a gyereket.
-Megmentetted az életem.-súgtam neki oda.
-Miért?
-Az hosszú.-nevettem.
Elkezdődött a fellépés, egy lány is ott volt. Őt is láttam már a youtube-on. Azt hiszem valami Chachi. Mindketten nagyon jók voltak. Amikor vége lett talán én tapsoltam a legjobban.
Megcsókolták egymást. Örülnöm kellett volna, de akkora csalódás ért,hogy lefagyott az arcomról a mosoly.

2.évad 1. rész-Az élet szar.

 Sziasztok! Hát, nem vagyok elégedett.Szomorú vagyok,lehet az oldalcím változtatás miatt van.. vagy nem tudom,de mintha nem érdekelne titeket ez az egész,pedig annyian írtatok. Még meglátom,hogy mi lesz. Ha nem akkor nem. Én attól még itthon írhatom magamnak,csak azt ti nem fogjátok látni :))))

Az élet szar. Whut?Az élet nem szar csak nem mindenkinek kedvez. Minden, mindenhol a megcsalásról szól és a csalódásokról. De egy 10 éves kislány mit tud a csalódásokról?Hova fajul még ez a világ? Igen,semmi közöm hozzá, csak kicsit meglepő. Én ennyi idősen Joe Jonasba és Zac Efronba voltam 'szerelmes' és a posztereimet csókolgattam, nem pedig az volt a legnagyobb gondom,hogy megcsaltak. Hülyeség is ezen agyalnom.Talán nem kellett volna facebookot csinálnom,csak kikészítenek ezek az emberek. Azt hiszem törlöm is. És hogy kell?Oké, ez röhejes. Felhívom Vivit vagy is Juan Carlito Miguel Alejandro-t. Ez az új neve, nekem pedig Maricsuj,de ez mellékes.
-Szia Juan Miguelito Alejandro Fernando Bieber.-elnevettem magam.
-Héj! A Fernando Bieber a végén mi a f*szt keres?-nevetett.
-Nem tudom,de te azt tudod,hogy-hogyan kell a facebookot kitörölni?
-Csak felfüggeszteni lehet Maricsuj.
-Ja,tényleg.-csaptam a fejemre.
-Öhm,van egy meglepetésem.
-És mi az?-felcsillant a szemem. Szeretem a meglepetéseket.
-Nyisd ki az ajtót.
Egy pillanatra lefagytam.Utoljára akkor volt ilyen eset amikor ezt Harry mondta.
-Egy pillanat.-mondtam.
Ki ikszeltem a kis facebook ablakot és felálltam a géptől. Már félek. Amilyen lassan csak lehet oda slattyogtam az ajtóhoz és kinyitottam,de közben a telefont a fülemnél tartottam.
-OMG.-mondtam és a szám tátva maradt.-Ez komoly?
Vivi állt a túloldalon 2 bőrönddel és úgy vigyorgott,mint a tejbe tök.
-Igen.
-Úristeeeeeeeeeeen. Viviii.-ugrottam a nyakába/Nem szó szerint./
 -Ha nem baj,akkor lehet,hogy ideköltöznék ameddig nem találok házat.-mosolygott.
-Úristen, minek ház?Itt is lakhatsz.-mondtam és odavezettem a kanapéhoz.
Ledobta a cuccait és egyből a konyhába vezette az út.
-Van valami kaja?-kutakodott a hűtőben.
-Úgy imádlak.Idejössz,hogy beköltöznél,de semmi mesélés, semmi, egyből kaja.-nevettem és megöleltem.
-Már nem ettem 2 órája.-nevetett és leült az asztalhoz.
-Na és hogy-hogy idejöttél? Vagyis, hogy-hogy kiköltözöl?
-Elegem lett Magyarországból, tudod, hogy sosem szerettem ahogy te sem,és ugye apuék elváltak én pedig kértem aputól pénzt és tátá.
-Annyira jó.-vigyorogtam-És anyukád ilyen könnyen belement?
-Pár hónap múlva betöltöm a tizennyolcat,mondhatni,hogy már 'nagy' vagyok,és az álmaimat is itt tudom csak beteljesíteni.
-Igeeeen, éés..?
-Na jó,csak párhónapra engedtek ki, ha nem jön össze amit akarok vissza kell mennem.
-Tudtam,hogy van még valami. A szüleid nem mennének így bele.
-Na igen és térjünk át most rád. Hogy vagy?
-Nem tudom, nem jól. Lelkiismeret furdalásom  van.
-Miért?
-Rosszul érzem magam,hogy nem tudják,hogy hazajöttem.
-Tudom,hogy ez most nehéz neked,de én tudom,hogy nagyon rosszul viselik vagy viselték.Mindenki tudja,rengeteg koncertet lemondtak,rengetek fesztivált.Harry rendszeresen elsírta magát amikor a Momentset énekelte és néha még Zayn is,pedig tudjuk,hogy Zayn mindig a kemény oldalát mutatja.
Eszembe jutott.Az a nap,Az a perc, Az a pillanat.

"A Lemonti gép 15perc múlva indul. Készüljenek a felszálláshoz."
-Neeee.-fúrta bele az arcát a pulóverembe.

" Close the door Throw the key Don’t wanna be reminded
Don’t wanna be seen Don’t wanna be without you
My judgments clouded Like the night sky

Hands are silent Voice is numb
Try to scream out my lungs It makes this harder
And the tears stream down my face"-énekelte.

http://lyricstranslate.com

http://lyricstranslate.com

-Ne Harry.Miért nehezíted meg?Nem szabad.De ha megfogom hallgatni ezt a számot csak is te fogsz eszembe jutni.-fogtam meg az arcát.
-Kérlek..-nem engedtem,hogy befejezze. Közbeszóltam.
-Harold Edward Styles én is szerelmes vagyok beléd.-tudtam,hogy ez az a pillanat amikor ezt el kell neki mondanom. Talán későn döbbentem rá.
-Ne csináld ezt velem Barbi. Nem élem ezt túl. Kérlek ne menj el szerelmem.
-Ígérem, visszajövök.-a kezem az arcán hevert, a homlokomat az övének támasztottam és ajkaimat az övéire tapasztottam.Édes ajkait éreztem az enyémen.
-Szeretlek.-súgta a fülembe és olyan szorosan ölelt,mit még soha.
-Én is.-mondtam és legördült egy könnycsepp az arcomon.Búcsúzásként még egy apró csókot leheltem a szájára és elindultam. A bőröndjeim már a gépen voltak,így csak a táskámat vittem. Még egyszer visszanéztem. A földön hevert és sírt. Összeszakadt a szívem ahogyan láttam őt, összetörve. Én tettem ezt, ez az én hibám. Sosem fogom ezt megbocsájtani magamnak.

-Ó,ist-enem.-dadogtam könnyes szemmel.
-Ne sírj.-ölelt meg szorosan. Erre volt szükségem,egy őszinte baráti ölelésre.
-Mit tegyek?-szipogtam.
-Én nem tudom, de mindenképp azt,ami neked jó.
-Már nem tudom,hogy nekem mi a jó és mi nem.
-Hallgass a szívedre.
-Most hol vannak?-kérdeztem.
-Nem tudom.
-Neked megvan Niall telefonszáma nem?
-De igen és a többieké is..
-Nem hívnád fel,
-És minek?Mit mondjak neki?
-Nem tudom, kérdezgess róluk.
-Miért nem beszélsz vele te?-felhúzta a szemöldökét.
-Mert nem.Na csináld már.
-Jóóóó.
Elővette a telefonját és tárcsázta Niall-t. Kihangosította és vártuk,hogy felvegye a telefont. Nagyon elfoglalt ember lehet,mert a 3. csörgésre fel is vette.
 -Halo.-szólt bele.
-Szia Niall.-mondta Vivi.
-Hú de rég beszéltünk.Mizu?
-Semmi. Hogy vagytok?
-Hát.. Harry még mindig,hogy is mondjam..szenved ahogy Zayn is. Nagyon sokat beszélgetek kettőjükkel és nem tudom..Zayn..lehet,hogy.. erről nehéz beszélni, Zayn kiakart ugrani az ablakból.Szerencsére időben bement a szobába Liam.
Számelé kaptam a kezem és összeestem. Összekuporodtam és sírtam.
-H-Harry még mindig..?-kérdezte Vivi.
-Igen, még mindig. Elakartuk vinni pszichológushoz,de ő nem akarta ezt,úgyhogy nem tehettük.
-Értem.Ez borzalmas.
-Barbi?
-Mi van vele?
-Ő hogy van?Mikor jön haza?
-Hát ööö..-rámnézett. Felnéztem rá, nem tudtam mi a helyes. Megtudják vagy ne?Bólintottam.-Barbi,ő tegnap jött haza,de a srácoknak ne szólj kérlek.Érzelmileg össze kell szednie magát még.
-Te most hol vagy?
-Én..Londonban.
-Ott van?
-I-Igen.
-Átadod neki a telefont?
Vivi tekintete rám szegeződött. Ismét bólintottam.
-Igen.-mondta és ideadta a telefont.
-Szia.-szóltam bele rekedtes hangon.
-Istenem.Szia.-mondta.Újra könnyek szöktek a szemembe.Alig bírtam megszólalni,de sikerült kinyögnöm.
-Szia.-mondtam újra, nem tudtam mit mondani,istentelenül szégyenlem magam.-Sajnálom.-mondtam.Arcomon patakokban folytak le a könnyek.
-Mit sajnálsz?Neked semmit nem kel sajnálnod.
-Dehogynem, miattam szenvedtek, miattam! Én ennyit nem érek meg,érted?-üvöltöttem.
Vivi leült mellém és nyugtatott. Nem túl sok sikerrel járt.
-Ez nem igaz!Figyelj, itt senki sem hibás, emberek vagyunk. Zayn félrelépett,te pedig lelkileg nem bírtad már, Harry pedig nagyon szeret téged,és nem bírja nélküled.
-Ez mind oké, de akkor is miattam van.
-Makacs vagy. Ne hibáztasd magad kérlek.
-Kérlek szépen, gyere át.
-Rendben. 10 perc és ott vagyok.
Kinyomtam a telefont. Megöleltem Vivit és elindultam a szobámba. Befeküdtem az ágyba és zokogtam. Csak úgy potyogtak a könnyeim. Lehunytam a szemem és próbáltam nyugtatni magam, ami azért elég nehéz dolog,és nem is ment. Legszívesebben torkom szakadtából ordítottam volna. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?Hogy hogyan? Nem tudom, de azt hiszem,én vagyok az,aki kijelentheti,hogy Az élet szar. Egy nagy rakás szar. De hogy ennyire?

Elaludtam, arra keltem föl,hogy valaki befekszik mellém az ágyba és hátulról átölel. Tudtam,hogy Niall az. Megsimítottam az arcát és csak egy 'Köszönöm' szavacskát súgtam neki. Nem válaszolt,csak egy puszit nyomott az arcomra. Fáztam, nem is kicsit.
-Közelebb jössz?-kérdeztem. Elég fura lehetett mert körülbelül már 1 cm sem volt köztünk.
-Fázol?-suttogta a fülembe, összerezzentem.
-Igen.-susogtam.
Közelebb jött és szorosabban ölelt. Rátettem a fejem a kezére, és nagyon kényelmes volt,bár lehet,hogy neki nem.
-Fáj?-kérdeztem.
-Mi?
-A kezed..csak mert rajta van a fejem ami jó nagy.-elnevettem magam.
-Hülye, nem fáj. -simította meg az arcom.
-Nem baj ha elalszom?-ásítottam egyet. Igen, ha sötét van akkor nem tudok mit tenni, halálosan álmos leszek.
-Nem baj kicsi bogár.-mondta.